Novemberi krónika

Ez a hónap is bővelkedett eseményekkel, valamint szép sikereket értünk el a rajzpályázatokon, valamint kosárlabda sportágban.

Ősz szünet utáni első nap fogadóórát tartottunk csekély érdeklődéssel. Itt szeretnénk felhívni a Tisztelt Szülők figyelmét, hogy ez a fórum az, ahol érdeklődhetnek gyermekük tanulmányi előmeneteléről, esetleges problémákról. Használják ki a lehetőséget, és jöjjenek el ezekre a pedagógus- szülő találkozókra!

November 8-án mi rendeztük a III. korcsoportos fiú, és a IV. korcsoportos lány kosárlabda körzeti elődöntő diákolimpiát, ahol magasan, mindkét korcsoportban, és nemben győzedelmeskedtünk a környék iskolái felett.

November 10-én rendeztük hagyományos Márton - napi felvonulásunkat az alsó tagozatban. Napokkal ezelőtt lelkes készülődés volt a napköziben, hogy erre a napra elkészüljenek a lámpások. Festették, díszítették a tanulók a napra nélkülözhetetlen kelléket. Az elkészült lámpákkal lelkesen, énekelve vonult a menet a város főterére. A délután folyamán tanulóink megismerkedhettek Szent Márton életével, nevéhez fűződő hagyományokkal, legendákkal.   A program főszervezője Révfalusiné Páczelt Gabriella volt.

November 11-én Veszprémben hirdették ki a Padányi rajzverseny eredményeit.

Díjazottaink:

Bocsi Jázmin Hanna (5.b osztály) 2.helyezett

Schauermann Liza (8.a osztály) 3.helyezett

Berecz Vivien (7.osztály) 2. helyezett

Felkészítő tanár: Gárdonyi Anikó

November 14-én tartottuk első Bázis iskolai bemutatónkat testnevelés tantárgyból. Célunk volt bemutatni a környező, és a távolról érdeklődő iskolák testnevelőinek, hogy a hagyományos testnevelés tantervi anyagot hogyan ötvözzük a Kölyökatlétika, és a mozgásfejlesztés tananyagával. A bemutatót Samu Miklósné tartotta a 3. osztályban. Az ide látogatók elismerően nyilatkoztak az óráról, valamint a tanulók fegyelmezettségéről. 

November 23-án iskolánk rendezte a Megyei kosárlabda “Jamboree” 3.-4. osztályosok megyei találkozóját. Erre a rendezvényre 4 iskola nevezett, és mi a toronymagasan az első helyen végeztünk a küzdelmekben.

Csapattagok: Váradi Patrik, Ormai Koppány, Vass Ádám, Huri Simon, Lotz Bálint, Csomor Loretta, Kara Kamilla Lola, Rozs Berta, Boros Luca, Gáspár Milán, Varga Botond, Erdei Keve,

Felkészítő tanár: Csernay István

November 24-én emlékeztünk iskolánk névadójáról, Pilinszky Jánosról. Az 5. osztály színvonalas műsora után az első osztályosok, valamint azok a felsőbb évfolyamos tanulók vehették át a Pilinszky - jelvényt az iskola igazgatójától, akik idén érkeztek iskolánkba. A műsor felkészítő tanárai Siposné Kórusz Zsuzsanna és Kocsisné Vörösházi Villő voltak.

Ezután az alsó tagozatosoknak erre a napra meghirdetett rajzverseny díjazására került sor.

Pilinszky napi alsós rajzversenyünk eredményei:

1o.

I.Strenner Melinda
II. Vajda Kincső
III.Hatvani Petra
Különdíj: Németh Kristóf

2.o. :

I. Boros Botond 
II. Kelemen Kristóf
III. Kerekes Bór Jázmin
Különdíjasok: Hamar Kovács Bence
Spengler Csenge
Gyürüs Lilla 
Éliás Klára

3.o.:

I. Sulyok Fanni
II. Török Kurucz Sára
III. Horváth Gergő
Különdíjasok: Üllei-Kovács Dóra
Pap Olivér

4.o.

I. Vass Ádám 
II. Németh Gergő
III. Héring Csanád
Különdíjasok: Szabó Cintia
Ginál Maja

Gratulálunk az eredményekhez!

Felkészítő tanár: Dr. Dukon Béláné

November 29-én Balatonalmádiban Körzeti olvasásversenyt rendeztek, ahol Pilászy Piroska 4. osztályos tanuló első helyezést ért el.

Felkészítő tanára Papp Judit volt.

November 30-án szintén iskolánk adott otthont a Megyei kosárlabda “Jamboree” 1.-2. osztályosok versenyére is. Itt szintén 4 csapatból a legkisebbek is a dobogó legfelső fokára állhattak fel.

Csapattagok: Horváth Gergő, Revucky Antónia, Szőke Dávid, Györgydeák Milos, Gyűrűs Lilla, Kerekes-Bór Jázmin, Spengler Csenge, Károlyi Raul, Fekete Levente, Marosvölgyi Gergő.

Felkészítő tanár. Csernay István

Ebben a hónapban hirdették ki a „Köszönjük SIÓ!”pályázatot is, ahol intézményünk előkelő országos 5. helyezést ért el. Jutalmunk a tavaszi egészségnapra 250 l SIÓ üditő. 

Köszönjük azoknak az alsó tagozatos tanulóknak, akik részt vettek a rajzpályázaton, és felkészítő tanáruknak Dr. Dukon Bélánénak.