Influenza

Kedves Szülők és Pedagógusok!

„Az elmúlt hetekben több mint százezren fordultak orvoshoz influenzás tünetekkel, a betegség az egész országot érinti. az Országos Epidemiológiai Központ legújabb jelentésére hivatkozva azt írja, az utóbbi 10 évben egyetlen influenza­szezonban sem regisztráltak még ilyen magas heti betegszámot. A vírus kis közösségek, például óvodás, iskolás csoportok körében terjed leginkább, a felmérések szerint az idei betegek többségét az iskolások teszik ki. Az idei súlyosabb helyzetet az okozza, hogy a betegek között a H3N2 influenza A típusú vírusa terjed leginkább az elmúlt évi domináns B vírusával szemben.”

Eddig egy orvosi folyóiratból idéztem, és éppen azért kerestem fel Önöket, mert magam is hosszabb, elhúzódóbb járványt észlelek, mint az előző években. Már karácsony előtt, majd két ünnep között is jóval az átlag fölött volt a légúti betegségek előfordulása. Szeretném, ha tudnának róla, hogy influenzajárványban, soha nem egyetlen vírus fordul elő, maga az influenza is vírus család, de vele együtt több más légúti kórokozó is jelen van. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy többször is megbetegedhet gyermekünk hasonló tünetekkel. Tehát nem ülhet „ölebe tett kézzel” senki, ha már sikeresen túl van egy influenza-szerű megbetegedésen.  Még egy fontos ismeret: sok vírus nagyon nehezen javuló köhögést „hagy maga után”, ezért a heveny fázisban rendkívül fontos minden légúti betegnek a „hűvös pára”, és az, hogy amíg köhög, ne menjen közösségbe! Arra gondoltam, hogy rövid tájékoztatást adok arról, mit tehetünk közösen a betegségek előfordulásának csökkentéséért. Ez mindannyiunk közös érdeke!!

1.      Fokozottan figyeljünk gyermekeink immunrendszerének megerősítésre!

  • Aki nem táplálkozik választékosan, azoknak ne kizárólag C vitamint, hanem Béres cseppet is adjuk.
  • A D vitaminról igazolt elsősorban, hogy hiányában zavart a védekezőrendszer, és a hiánya az európai népességben nagyon gyakori, adása tehát fontos, van vény nélkül is beszerezhető formája
  • A friss levegőn végzett testmozgás immunerősítő és stresszoldó hatású is! Ne féljünk tehát levegőre menni! SŐT!!!!

2.      Igyekezzünk figyelni, hogy lappangó betegséggel ne menjen közösségbe gyermekünk.

  • Más esetekben legyünk szigorúak, ne dőljünk be apró „nyafogásoknak”, de most kivételesen nehezen ébredező, fejfájásra panaszkodó gyermeket inkább fogjunk otthon 24 óra megfigyelésre!
  • Amennyiben a tünetek egyértelműen influenzára utalók ( magas láz, fejfájás, általános levertség, kezdődő nátha, ingerköhögés ) nem feltétlenül muszáj a lázas gyermeket azonnal elrángatni a rendelőbe, mert a vírusok ellen nincs specifikus gyógyszerünk, magam is csak tüneti szereket ajánlok ( lázcsillapító, dugulást csökkentő orrspray, ágynyugalom ). Pár nap után, ha a köhögés erősödik, akkor érdemes meghallgatnom, és garantáltan adok visszamenőleg igazolást, és elismerésemet fejezem ki a szülőnek, nem pedig kárhoztatom.
  • Amennyiben a nagyobb gyermek egyedül jön, és 1 hétre igazolást kap, de Önök szülőként látják / hallják ( pl nagyon köhög), hogy még nem gyógyult meg, kérem küldjék vissza kontrolra! Nem mindig sikerül a leggondosabb ápolással sem legyűrni a vírust!

3.      Semmi esetre se adjuk közösségbe gyermekünket, ha előző délután hőemelkedése volt, de reggel nincs semmi láz, és panaszmentes, neki is legalább 24 órás megfigyelés ajánlott.

4.      A beteg, lázas gyermeket ne vigyük sétálni, de amint jobban van, a friss levegő nem ártalmas. Köhögés esetén kifejezetten a hűvös párasítás segít, szellőztessünk gyakran és használjunk párásítót!

5.      Rendkívül sok, és elhúzódó hányás, hasmenés volt egészen az iskola kezdete óta.

  • Nem lehet elégszer figyelmeztetni gyermekeinket a kézmosás fontosságára!
  • Ha „csak 1x hányt!” egy gyermek, akkor is érdemes megfigyelésre otthon fogni.

2017. február 10.

                                                                                                                                                       dr. Meláth Viola

                                                                                                                                                       Gyermekorvos