A Diákönkormányzat szervezte és a Szülői Közösség anyagi támogatásával valósult meg a Mikulás nap.
December 6-án Mikulás és a segédjei minden osztályban jártak, és egy kis aprósággal lepték meg a gyerekeket.
Emellett a hét folyamán elkezdtük a mikulás kupát is, aminek az eredményhirdetése pénteken volt. Ezúton is gratulálunk a győztes csapatoknak.
Az első osztálynak csütörtökön volt mikulás alkalmából sor és váltóverseny. Ahol nagyon ügyesen teljesítettek.
Pénteken 14 órától pedig kezdetét vette a 2.,3.,4. osztálynak a mikulás napi sportfesztivál, amit egy jó hangulatú mikulás buli zárt. Minden gyerek nagyon lelkes és ügyes volt. Köszönjük a részvételt és a 8.-os tanulóknak a segítséget.
Köszönjük a Szülői Közösség támogatását.
Gróf Lia Dök elnök, Gajdán Gréta Dök támogató pedagógus.