SPACEBUZZ küldetések 2. félév - Pilinszky Balatonkenese

A második félévben is folytattuk a Spacebuzz program küldetéseit az 5.és 6.osztályos
Föld ifjú megmentőivel. Először az ökoszisztémák felépítésével, működésével ismerkedtek
meg a gyerekek, felfűztük a táplálékláncok alkotóit és megbeszéltük, hogy miért gond, ha
valamelyik láncszem kiesik. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű békát rajzolni Ezután
azzal foglalkoztunk, hogy az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés változásai hogyan
veszélyeztetik a globális környezetet. A STEM módszert alkalmazva kísérleteket is végeztünk
(jég olvadása, tengerszint emelkedés szimulálása), ami segített megérteni a gázok globális
felmelegedésben betöltött szerepét.
10-18 év leforgása alatt megdöbbentő változásokat tapasztaltunk a gleccserek, a Föld
felszínének változásában. A műholdfelvételek árulkodtak az esőerdők, gleccserek, a zöld
területek kiterjedésének csökkenéséről, ami nem természetes folyamat, hanem az emberi
tevékenység káros következménye.
Megismerkedtünk a klímaváltozást okozó lehetséges szén-dioxid forrásokkal a
Földön. A projekt utolsó 3 leckéje arról szólt, hogy hogyan változtathatunk azon, hogy az
éghajlat, valamint az ökoszisztémák károsodása ne folytatódjon. A gyerekek megtapasztalták,
hogy ők is tehetnek valamit, és segíthetnek a környezet védelmében. Sok ember kis
változtatásai is nagy hatással lehetnek az éghajlatra!
Ennek érdekében először mindenki kiszámolta az ökológiai lábnyomát, majd
csoportokban elkészítették az ökológiai lábnyom poszterüket. Ötleteket gyűjtöttek arra
vonatkozóan, hogyan élhetnének egy fenntarthatóbb életet, majd öt dolgot választottak, amit a
Légy környezettudatos! héten meg is valósítottak.
Az EU Zöld Programjának megismerése után kidolgoztuk iskolánk Zöld programját az
adottságok és lehetőségek figyelembevételével az alábbi területeken:

• biodiverzitás – az élővilág sokfélesége
• ökológiai lábnyom
• nulla szennyezés
• újrahasznosítás

A legtöbb program az iskolánk környékének a biológiai sokféleségét, a tiszta levegőt és az
újra hasznosítást célozta meg. A következő tevékenységeket végeztük el:

✓ rovarhoteleket készítettünk és helyeztünk ki
✓ virágmagokat ültettünk, méhlegelőt hoztunk létre
✓ rendbetettük a fűszerkertet
✓ kigyomláltuk az iskola zöld területeit
✓ madáretetőket, rovaritatókat készítettünk és helyeztünk ki
✓ résztvettünk a Kölcsönkapott levegő szemléletformáló programon
✓ a Művészeti Iskolások az újrahasznosítás jegyében a Pannon Egyetem
pályázatán vettek részt

Köszönöm Miklós Mirabel kolléganőnek a programok megvalósításában nyújtott segítségét!
Pusztayné Nemes Beáta
SB koordináló tanár